Ismerjen meg minketCorvin Otthonépítők

Ahogyan mi képzeljük a családi házakat

Az idő múlásával is ugyanúgy akarjuk szeretni a munkánkat, ezért nem vállalunk el akármilyen megbízást és nem rohamléptekben dolgozunk. Így tud a szakmánk valóban a hobbink maradni, és így van lehetőségünk olyan házakat építeni, amikre igazi otthonként tekinthetnek majd megbízóink. És így tud megvalósulni az is, hogy mind ügyfeleink, mind mi, kivitelezők hosszú távon elégedettek maradhassunk.

Gyerekkorunk óta jó barátok vagyunk, 2009 óta pedig már munkánk is összeköt minket. A gazdasági válság kellős közepén 15 év szakmai tapasztalatra alapozva döntöttünk úgy, hogy saját építőipari vállalkozást alapítunk, 2010-ben családi házak tervezésébe és kivitelezésébe fogtunk.

Immáron 8 sikeres üzleti év áll mögöttünk, de sosem fogjuk elfelejteni azt, hogy honnan indultunk. Az akkori piaci körülmények és a fiatal korunk nemigen szólt a Corvin megalapítása mellett, de annyira hittünk a tudásunkban és a hozzáállásunkban, hogy ez lendületet adott a kezdeti nehéz időszakban is.

Évről-évre fejlődtünk, növekedtünk, és egyre több tapasztaltunk, referenciánk lett. Mára büszkén mondhatjuk, hogy a piac befogadott minket, azok pedig, akik a Corvint választották, felismerték miért lehet érdemes velünk dolgozni.

Kik is vagyunk?

 

Hogyan dolgozunk?

Nem szimplán házakat építünk. Minden esetben arra törekszünk, hogy megbízóinknak az új otthonukat adhassuk át. Olyat, amelyet igényeikhez igazítva tervezünk, és melyben a család minden tagja otthonosan tudja majd magát érezni.

Kérdése van?

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi ajánlatkérő űrlapunk kitöltésével.

Referenciáink

Hegyvidéki otthon
Családi házak a "nyugalom szigetén"
Leköthető ikerházak
Patika építése
Pormentes kertesház
Irodák fejlesztése
Emeletes ikerház
Amerikai stílusú családi ház